______________________________________________________________
______________________________________________________________
Egy ötvenes éveiben járó idegen hirtelen odalépett hozzám, amikor 2012. augusztus 8-án elhagytam a székemet, hogy beálljak az úrvacsorára a Providence-i V. Pius dominikánus templom hátsó részében, RI-ben – a Providence College Campus túloldalán.
„Nagyon hideg van itt! Kilépsz az egyházból?” – kérdezte tőlem. „Nem, beállok az úrvacsorai sorba” – válaszoltam.
A hőmérséklet kellemes volt, de fagyos volt, és éreztem a hideghullámot, amit lelki jelnek fogtam fel.
– Most mit csináljak? kérdezte. „Van áldozás? Állj sorba – javasoltam. – Katolikus vagy?
– Az vagyok, de nem sokáig gyakoroltam – válaszolta az idegen. „Talán úrvacsorát kellene vennie, miután konzultált egy pappal” – ajánlottam. A férfi szomorú lett, mert úgy vonzotta az Eucharisztia, mint az iránytű az Északi-sark felé.
– Mit csinálsz a sorban? – kérdezte tőlem. „Befogadom Jézust” – válaszoltam.
– Nagyon szomjazod Jézust?
„Igen, én…” – jelentette ki azonnal.
– Állj sorba, fogadd Jézust, és a lehető leghamarabb fordulj paphoz – tanácsoltam neki.
Mi voltunk az utolsó két áldozó. Az ünnepelt áldozást adott nekem, majd lelépett egy vendéglátóval, hogy találkozzon az idegennel.
“Mit kellene tennem?” – kérdezte az ünnepeltet. – Ön katolikus, uram? – kérdezte a dominikánus. – Az vagyok, de már régóta nem gyakoroltam.
– Szomjas vagy Istenre?
– Igen, nagyon szomjas vagyok! – válaszolta az idegen.
Röviden párbeszédet folytattak, és megfigyeltem, hogy a domonkos a keresztet húzza az áldozó homlokára, és egy fogadót helyez a szájába.
Az áldozó megkérdezte az ünnepeltet: „Mit tegyek?” – Nyeld le a házigazdát – válaszolta.
Döbbenten tértem vissza a helyemre, és a kegyelem pajzsa vett körül.
“Köszönöm. Nagyon boldog vagyok!” – mondta nekem ujjongva a mise után az idegen. “Hogyan élvezhetem továbbra is ezt a békét és boldogságot?” – érdeklődött. A társasági órán kérjetek lelki vezetést az ünnepelttől – javasoltam.
Ki volt az a titokzatos ember?
______________________________________________________________
______________________________________________________________
2012. Augusztus 8-án, Szent Domonkos ünnepe után félelemmel, ujjongással és ihletettséggel hagytam el a Szent V. Pius templomot.
„Manuel, sok hívő volt a gyülekezetben, de az Istenre szomjazó ember választott téged eucharisztikus vezetésre. Azt akarom, hogy vonzzon embereket Hozzám. A Szentháromság a szenvedésen keresztül nemes küldetésre ápol a római katolikus egyházban.
Törekedj Isten tudományaira, mert az Embertudományok erősítik az intellektusodat ebben az átmeneti világban, de Isten Tudományai örök bölcsességet adnak neked. Amikor a Sciences of God-t tanulod, folyamatos visszajelzést és kegyelmet adok neked. Hallgassátok továbbra is a domonkosokat, mert élesek a nyelvük és az értelmük, és részt vesznek az Eucharisztiában.
Manuel, én vagyok a Szentlélek, és azt mondtam neked: „A szenvedésed a te kincsed”. Isten olyan szövetséget akar kötni veled, amelyet Sátán nem mer kikezdeni. Add meg magad nekem, és én vezetni foglak a küldetésedben.”
Átadom magam a Te Szentlelkednek!
______________________________________________________________
Manuel Silveira 